Látnivalók

Keresés

A látnivalók listáját az itt látható mezők segítségével tetszőlegesen szűkítheti.
Egy vagy akár egyszerre több szempont szerint is kereshet. Az utóbbi esetben a rendszer az összes megadott feltételt együtt veszi figyelembe.

Keresés eredménye: 4 találat  |  Megjelenítve: 1-től 4-ig

Bajánsenye

Bajánsenye az Őrség második legjelentősebb települése, Őriszentpétertől körülbelül 5 km-re. Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány apró települések összevonásával jött létre. A Kerka patak tágasabb völgyében a tájegységen belül az úgynevezett Belső-Őrség gazdasági és kulturális központja. Nemzetközi közúti határátkelővel rendelkezik Szlovénia irányába. Vasúton is megközelíthető, a Zalalövő-Hodos vonalon.

Bajánsenyei Református Templom

Helyszín: Bajánsenye,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A település kiemelten védett épülete - a falu közepén - a református templom, melyet 1821-ben szenteltek fel. Ennek előzménye volt, hogy Senyeháza lelkes református gyülekezete 1804-ben elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy leváljon az őriszentpéteri anyaegyházról. Előbb fából oratóriumot készíttettek, majd iskolát alapítottak, végül megépítették az új templomot. Az önállóság fő szorgalmazója a gyülekezet presbitere, Nemesnépi Zakál György volt, akit az Őrség első tudományos igényű leírójaként tartanak számon. Klasszicista stílusú templom, főbejáratát faragott zsoltármotívumok díszítik. Díszkapuja és a szószék mellett elhelyezett emléktábla a történelmi jelentőségű politikus, Pálóczi Horváth Ádám nevét hirdeti, akit az Őrség jótevőjeként tisztelnek. Kertjébe 1895-ben 4 hársfát ültettek, Árpád vezér, István király, Kossuth Lajos és Ferenc József emlékére. Ma már csak 3 fa látható, a Ferenc József fa elszáradt.

Bajházi harangláb

Helyszín: Bajánsenye,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A haranglábat a bajánsenyei kápolna 20 éves évfordulójára, 2009-ben építették fel, mely hű mása egy freskótöredéken megörökített, az 1700-as években az őriszentpéteri katolikus templom mellett álló haranglábnak. A 11 méter magas fából készült, fazsindelyes szerkezetet Eigel Péter készítette.

Helytörténeti gyűjtemény

Helyszín: Bajánsenye,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A kiállítás a település elmúlt évtizedekben összegyűjtött helytörténeti anyagát jeleníti meg. A tárlaton hagyományos használati tárgyak, bútorok, különböző mesterségek szerszámai és eszközei, őrségi írásos dokumentációk, továbbá régi fényképek tekinthetők meg. Az értékek és hagyományok megőrzése céljából létrehozott bemutató a településen élő és hozzá kötődő személyek önzetlen felajánlásainak, kitartó gyűjtőmunkájának köszönheti megvalósulását.

Kis-hegy

Helyszín: Bajánsenye,
Típus: Természeti látnivaló

Kercaszomor és Bajánsenye közös szőlőhegye a Kis-hegy, melynek legmagasabb pontjáról szép a kilátás.

Kapcsolódó ajánlatok

Szálláshelyek:

  • Határcsárda Panzió és Vendégház

    Bajánsenye

Vendéglátóhelyek:

  • Határcsárda Étterem

    Bajánsenye

Partnereink




Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás

MINŐSÉGI VENDÉGVÁRÁS ÉS KISZOLGÁLÁS AZ ŐRSÉGBEN PÁLYÁZAT

Elnyert támogatás összege: 1.200.000 Ft

Adatkezelési tájékoztató
© 2012-2017 Őrség és Vidéke Vendégvárók Egyesülete | Minden jog fenntartva.
Weblap fejlesztés:

Menü