Látnivalók
Keresés eredménye: 3 találat | Megjelenítve: 1-től 3-ig
Szalafő
Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes
Helyszín: Szalafő,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
Szalafő legfőbb nevezetessége a hagyományos népi építészetet és az itt élők életmódját bemutató skanzen. Az itt megtekinthető épületek ma is eredeti környezetükben állnak és korhű berendezési tárgyain keresztül bepillantást adnak az 1700-as, 1800-as évek őrségi mindennapjaiba. A szabadtéri múzeum legrégebbi épülete az egyetlen helyiségből álló, kémény nélküli tűzhellyel rendelkező zsúpfedeles boronaház. Nevezetességei közé tartozik az úgynevezett „kerített ház”, melynek lényege, hogy az épület az udvart három oldalról, U alakban veszi körül. Ugyancsak megtekinthető a jellegzetes, emeletes éléskamra, melynek neve kástu. A falumúzeum épületében kézműves bolt működik, valamint hagyományos őrségi ételeket kínáló pajtabüfé várja a vendégeket.
Jégverem
Helyszín: Szalafő,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
Szalafő egyik érdekessége az egykori jégverem, mely a település központjában, a Művelődési Ház és az Életfa közvetlen közelében helyezkedik el. A hűtve tárolás módszerét rekonstruáló bemutatóhely egész évben látogatható. Szépen rendbe hozva, kivilágítva kukkanthatunk le a mélybe, a mellette elhelyezett tábláról pedig mindent megtudhatunk az építmény egykori szerepéről.
Szalafő Életfája
Helyszín: Szalafő,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
Milkovics Jenő fafaragóművész alkotása, mely a település központjában, a Művelődési Ház és a Jégverem közvetlen közelében, 2009-ben került felavatásra. Egy kidőlt tölgyfából faragták, hét ága a hét szer felé mutat. A szalafői életfa nem azonos a régi korok kultikus életfáival. Ez az alkotás egy speciális motívumszobor, amelyet azért neveztek el mégis életfának, mert a rá vésett jelek, alakok mind az életet, a gyarapodást szimbolizálják.
Kapcsolódó ajánlatok
Szálláshelyek:
Őrségi Szalma Vendégház
Szalafő
Ferencz Porta
Szalafő
Henyélő Boroszlán Ifjúsági Szállás
Szalafő
Csörgő Vendégházak
Szalafő
Zsúpfedeles Házikó - Népi műemlék parasztház
Szalafő
Borcsa Porta
Szalafő
Vendégmarasztaló Porta
Szalafő
Tündérviola vendégház
Szalafő
Múltidéző Porta - népi műemlék házak
Szalafő
Őrszem Fogadó
Szalafő